A foszfor az egyik legnehezebben feltáródó elem, negatív töltésű anion. Vízoldhatósága gyenge, horizontálisan nem mozog a talajban. A növények számára felvehető talajoldatba a gyökerek által termelt gyökérsavak révén kerül. Hogy a foszfor felvehető legyen a növény számára, meg kell változtatni a töltését, amely három vagy négy proton leválasztását jelenti. Általánosságban elmondható, hogy a forgalomban levő műtrágyák esetében a termék foszfortartalmát P₂O₅ formában adják meg. A valóságban azonban a foszfor H₂PO₄- vagy HPO₄2- ionos formában van jelen a műtrágyákban, ami rendkívül fontos, ha meg akarjuk érteni a foszfor felvehetőségét a növények számára.

A foszfátion egy foszfor- és négy oxigénatomból áll, amelyek a központi helyen álló foszforatom körül szabályos tetraédert formálva helyezkednek el. A 4 oxigénatomból két oxigén atom kettős kötéssel kapcsolódik a foszfor atomhoz, mely kötés nagyon erős, nem leválasztható. A másik két oxigén egy gyenge kötéssel, hidroxid ion formában kapcsolódik a központi foszfor atomhoz.
Ezekkel a molekulákkal az a baj, hogy a talajba kiszórva találkoznak a talajban található kationokkal. Amikor a foszfátion valamelyik negatív töltésű oxigénatomjához kation (pozitív elektromos töltéssel rendelkező ion) csatlakozik, akkor foszfátok, azaz foszforsavból származtatott sók keletkeznek. Ilyen kation például a vas (Fe2⁺, Fe3⁺), a kalcium (Ca2⁺), a mangán (Mn2⁺), az alumínium (Al3⁺) vagy a cink (Zn2⁺). Ezek a formák a későbbiekben vízben oldhatatlanok, a növények számára fölvehetetlenek. A foszfort egyedülálló módon, diffúzióval veszik fel a növények, mely felvehetőség jóval korlátozottabb. Ahhoz, hogy a foszfor-diffúzió sikeres legyen, a foszfor nem lehet 0,1 mm-nél nagyobb távolságra a növény hajszálgyökereitől.

A növényi gyökérzet struktúrája rendkívül sokrétű. A gyökérzet fejlődését több tényező befolyásolja. Többek között a talaj szerkezete, tápanyag- és víztartalma. A gyökérzet hengeres alakja a nagy szilárdságot teszi lehetővé, míg a fonalas forma a kiterjedt talajtömeg behálózását biztosítja. A gyökérzet tápanyagfelvételért felelős képletei, a néhány milliméter nagyságú gyökérszőrök módosult epidermisz sejtek. A növényi gyökérzet vizes oldatból tudja a tápelemeket felvenni a talajból anyagáramlás útján, de akad egy kivétel, a foszfort ugyanis egyedülálló módon, diffúzióval veszik fel, mely felvehetőség jóval korlátozottabb. A diffúzió során a koncentrációkülönbség hatására a részecskék a nagyobb koncentrációjú hely felől a kisebb koncentrációjú hely felé diffundálnak. Ahhoz, hogy a foszfor-diffúzió sikeres legyen, a foszfor nem lehet 0,1 mm-nél nagyobb távolságra a növény hajszálgyökereitől.

Ahogy azt már korábban írtuk, a foszfortartalmú műtrágyák kiszórása során a foszformolekulák a talajban reakcióba lépnek a kationokkal és azokkal oldhatatlan, vagy nehezen oldható formákban lekötődnek, és hiába van a gyökérzónában a molekula, az a növények számára felvehetetlen. A célunk ennek a folyamatnak a semlegesítése, és a növények számára felvehető foszfor formák megőrzése volt.
A növényi membránokon át az ásványi anyagok felvétele sokkal lassabb folyamat, mint a vízé. A talajrészek felületéhez abszorbeálódott ionok felvételéhez a növénynek csereiont kell leadnia, ami lehet H⁺ vagy HCO₃-. A gyökérlégzésből származó széndioxid (CO₂) a talaj víztartalmával (H₂O) szénsavat (H₂CO₃) képez, ami a H⁺ vagy a HCO₃- ionra disszociál. A növények által kiválasztott gyökérsavak és a H⁺ molekulák növelik a foszfátok oldhatóságát.

A poliaszpartát alapokból álló szintetikus biopolimer, azaz biológiai úton lebomló polimer egyedisége a polimer molekula méretében (molekula tömegében) és nagy negatív töltésében van. A biopolimerrel bevont műtrágyaszemcse homogén, nagy felületű, nagy negatív töltéssel rendelkezik.

A negatív töltésű biopolimer a műtrágya felületéről leválva a talajban nagy felületet képez, aminek köszönhetően a talajban található pozitív töltésű kationok nem a foszforhoz, hanem a polimerhez csatlakoznak. A foszfor molekula szabadon marad, felevehető válik a növény számára.

A biopolimerhez a kationok erősebb kötéssel csatlakoznak, mintha a foszforral kerülnének kölcsönhatásba, de a molekula ionmegtartó képessége gyengébb, mint a gyökér szívóereje. Így nem csak a foszfor diffúzió valósul meg, de a polimer felületén megkötött ásványi anyagok a növény igényei szerint felvehetővé válnak. Ez gátolja a tápanyagok felvehetetlen formában való megkötését, a tápanyagok felvehető formában felhalmozódnak a talajban, csökken a kimosódásuk.

A biopolimerrel bevont műtrágya a talajban kationhidak révén stabilizálódik, ezért a talajban található makro- és mikroelem molekulák, valamint a stabilizált tápelemek minimálisan mosódnak ki. Emellett lelassul a nitrifikáció folyamata a polimer és az NH4+ kölcsönhatásának köszönhetően.

Magas vezetőképességének köszönhetően felhalmozza és stabilizálja a talajban levő tápelemeket, majd a növény igénye szerint szabadítja fel azokat.

Meggátolja vagy lelassítja a kicsapódást (pl. kalcium‐szulfát vagy kalcium‐foszfát képződés) ezért lényegesen kisebb foszforkristályok jönnek létre a talajban, amelyek a későbbiek során könnyebben feltáródnak.

A biopolimerrel bevont műtrágya ionos tulajdonsága segíti a talaj vízmegtartását, csökkenti a párolgási veszteséget, így több vizet biztosít a gyökérzet számára. A talaj kiszáradása során kitolódik a talajoldat telítetté válásának ideje. A tápanyagok hosszabb ideig maradnak ionos formában, azaz tovább felvehetők a növény számára.